Már 642 szócikk közül válogathatsz.

Az Energiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes energetikai tudástár. Legyél Te is az Energiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


Szócikk neve: Csikai Gyula
Verzió: 1  
Változtatta: Anonym on-line user
Változtatás dátuma: 2011-03-09 17:41:17
A törölt sorok áthúzottan, piros színben láthatóak, a hozzáadott új sorok zöld színűek.

Csikai Gyula 1930. október 31-én született Tiszaladányban. Magyar atomfizikus, egyetemi tanár, a [Magyar Tudományos Akadémia] rendes tagja. Főleg az atomfizikával, a nukleáris módszerek tudományos és gyakorlati alkalmazásával foglalkozott.


Felesége [Buczkó Margit], fizikus, kandidátus.

Csikai Gyula
Iskolái:
1948-as érettségije után a Kossuth Lajos Tudományegyetem (mai Debreceni Egyetem) Természettudományi Kar, fizika-matematika szakára iratkozott be. Itt 1953-ban középiskolai tanári diplomát szerzett. Ezután az MTA Atommagkutató Intézetében (ATOMKI) aspirantúrát kapott Debrecenben. Elvégzése után 1956-ban az intézet tudományos munkatársa, 1961-ben osztályvezetője, majd 1964-től három éven át az intézet tudományos igazgatóhelyettese lett.


1957-ben védte meg a fizikai tudományok kandidátusi, 1966-ban akadémiai doktori értekezését.


1967-ben a KLTE Természettudományi Kar kísérleti fizikai tanszékére került, mint egyetemi tanár és tanszékvezető. 1968-ban dékánhelyettes, majd 1972-ben dékán lett ugyanitt.
1978-ban lett rektorhelyettes, majd rektor 1981-1986-ig. 1995-ig vezette a tanszéket.


Az MTA Magfizikai Bizottságának és a Debreceni Akadémiai Bizottságnak lett tagja, utóbbinak 1990–1992-ben alelnöke volt.
1990 és 1993 között a Matematikai és Fizikai Tudományok Osztálya elnökhelyettese, majd a két tudományterület külön osztályba sorolása után 1999-ig a Fizikai Tudományok Osztálya elnökhelyettese volt. 1991-ben a londoni Európai Akadémia is felvette tagjai sorába.


1973-ban az MTA levelező, majd 1985-ben rendes tagja. Bekerült a Sugárvédelmi, Környezetfizikai és Reaktorfizikai Bizottságba. 1970-1980 a Tudományos Minősítő Bizottság tagja.


Akadémiai tisztségei mellett 1976 és 1980 között az Eötvös Loránd Fizikai Társulat főtitkára, majd 1986-ig elnöke volt. 1987-ben a társaság tiszteletbeli elnökévé választották. 1987-ben rövid ideig a Művelődésügyi Minisztérium miniszterhelyettese volt. A 2002-es országgyűlési választáson a Centrum Párt képviselőjelöltjeként indult.


2000-ben megkapta a professor emeritusi címet.


Eközben több külföldi helyszínen 1976-tól a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) állandó szakértője.


Munkássága:


Csika Gyula nevéhez fűződik a neutrínó létezésének ködkamra felvételekkel történő kimutatása az impulzusmegmaradás törvénye alapján.
Az ő nevét öregbíti a [Csikai-Pető-effektus]. Alacsony feszültségű neutrongenerátorokkal, amit ő fejlesztett ki, nagyszámú magreakció-hatáskeresztmetszetben asszimetriaparaméter-függést észlelt. Ebben [Pető Gábor]ral együtt dolgozott.


Nagy eredménye az „n, 3He” reakció kimutatása.


A nukleonok kötési energiáját és az atommag mérete közötti korrelációt is felismerte.


Bevezette a termikus neutronokra a reflexiós hatáskeresztmetszet koncepcióját.


Kezdeményezte a folytonos spektrumú neutronok rugalmas visszaszórására alapozott kémiai analitikai módszert.


Két szabadalom tulajdonosa. Munkái magyar, angol és orosz nyelven jelentek meg. 280 publikáció szerzője és társszerzője. Négy könyv, 13 könyvfejezet.


Főbb publikációi:
•    Observation of the (n, He3) Reaction (társszerző, 1965)
•    Dependence of (n. 2n) Cross Sections on the Symmetry Parameter N-Z (társszerző, 1966)
•    Magreakciók kísérleti vizsgálata 14 MeV körüli neutronokkal (1968)
•    A neutron-atommag kölcsönhatásokban észlelt új jelenségek és azok értelmezése (1973)
•    Use of Small Neutron Generators in Science and Technology (1973)
•    Photographic Evidence for the Existence of the Neutrino (1975)
•    Measurement of (N,T) Cross-sections at 14 MeV and Calculation of Excitation-functions for Fast-neutron Reactions (társszerző, 1979)
•    Handbook on Nuclear Activation Data (1987)
•    Handbook of Fast Neutron Generators I–II. (1987)
•    A gyors neutron adatok és a fúziós reaktorok (1987)
•    Improved Gas-cell D-D Neutron Sources (1994)
•    The Concept of the Reflection Cross Section of Thermal Neutrons (társszerző, 1999)
•    Bulk Media Assay using Backscattered Pu-Be Neutrons (társszerző, 1999)
•    Comparison of Photo- and Deuteron-induced Effects in Amorphous Chalcogenide Layers (társszerző, 2003)
•    Activation Cross-sections of Long-lived Products of Proton-induced Nuclear Reactions on Zinc (társszerző, 2005)


Díjai, elismerései:
•    Bródy Imre-díj (1957)
•    Akadémiai Díj (1967)
•    Eötvös-érem (1980)
•    Állami Díj (1983)
•    Magfizikai Különleges Teljesítmény díja (1986, USA)
•    Tiszaladány díszpolgára (2000)
•    a Kijevi Állami Egyetem díszdoktora (2001)
•    Szilárd Leó-díj (2004)
•    Wigner Jenő-díj (2005)

 






Médiapédia Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Szépségpédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia gazdasági, pénzügyi tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár mindent a borokról szépség, divat, smink