A kromoszféra jellemzői:
[Napfogyatkozás]?kor vöröses fényű, ezért színes gömbrétegnek nevezik. A vörös színét a [hidrogén]? kölcsönzi neki, ami normál körülmények között áttetsző.
A kromoszféra 500 km - 3000 km is lehet, vastagsága változik. Alsó részében a hőmérséklet 4500 [kelvin]?, ami a Nap leghidegebb területe. Felfelé haladva a hőmérséklet is növekszik és elérheti a 6000 – 7000 kelvint, így kissé melegebb a fotoszféránál. A legfelső rétegében pedig rohamos hőmérsékletnövekedés kezdődik, ami eléri a 20000 kelvint. A kromoszféra és a napkorona közötti réteget átmeneti rétegnek hívjuk. Ez néhány száz kilométer hosszú csupán, de a hőmérséklet ezen a területen növekszik több millió kelvinre.
Az anyag sűrűsége azonban csökken a kromoszférában 10 − 8 g/cm3-ről 10 − 16 g/cm3-re.
A kromoszféra vizsgálata:
A kromoszférát sprektohelioszkóppal, vagy spektroheliográffal (ez fényképeket is készít)vizsgálhatjuk, illetve színszűrők segítségével tanulmányozható.
Színképelemzést csak teljes napfogyatkozás alkalmával tudunk végezni, ellenkező esetben ugyanis a fotoszféra színképe elnyomja a kromoszférát.
A kromoszféra képződményei:
A fotoszféra granulációja a flokkulusz sűrűn a kromoszférába nyúlik. Legjellegzetesebb képződmények azonban a napfogyatkozáskor látható szpikulák és a protuberanciák.
A szpikulák a fűszálakra, tüskékre emlékeztetnek. Ezek kb. 1000 km átmérőjű és 6 – 10 ezer km magasságba felnyúló szálakká alakulnak. A folyamat maximum 5 – 10 perc alatt végbemegy. 100 ezer szpikula van egy időben a napfelszínen megközelítőleg.
Egyes kutatások szerint kapcsolat van a szpikulák és a Nap mágneses mezeje között. Eszerint az 5 perces periódusú oszcillációk olyan lökéshullámokat gerjesztenek, melyek hatására a plazma a mágneses fluxuscsövek mentén felfelé mozdul. Ennek eredményeképpen a mágneses erővonalak mentén tüskeszerű gázáramlások jönnek létre.