A légkábel olyan elektromos kábel, amely nem igényel földbefektetést, viszont teljes értékű szigetelést biztosít.
Olyan szigeteletlen, huzalokból álló vezetékrendszer, amely távközlési célú, föld feletti támszerkezetekre szerelt szigetelők között van kifeszítve.
Megkülönböztethetünk helyi és helyközi légvezetékeket a felszerelt huzalok elrendezése és a támszerkezet (oszlop)-távolság kiosztás-egyenletessége alapján.
A huzalok anyaga és szokásos méretei:
- bronz, réz (1,5-3,0 mm),
- alumínium és alumíniumötvözet (2,3-4 mm),
- horganyozott acél (2,0-5,0 mm),
- rézbevonatú acél (3 mm).
A vékonyabbakat ezek közül a helyi hálózatokban szokták használni. A kereszttartók közötti szokásos távolság helyi rendszerben 250 mm, helyközi hangfrekvenciás áramkörök között 400 mm és vivőfrekvenciás áramkörök között 800 mm. A helyközi áramköröket az áthallási csillapítás növelése érdekében keresztezési terv alapján szerelik, ennek hatásossága érdekében a névleges oszloptávolságtól (pl. 50 m) csak kis eltérést engednek meg.
A helyközi légvezeték-rendszerek kiépítése a múlt század közepén indult meg a távíróüzem céljaira, majd a távbeszélő elterjedésével rohamosan fejlődött. Jelentőségük a távkábel-rendszerek, majd a mikrohullámú rendszerek kifejlődésével erősen csökken. Fejlett távközlési hálózatok esetében kis jelentőségű körzeti irányok és helyi vonalak építésekor alkalmazása gazdaságos. A légvezetékrendszerek hátránya, hogy az éghajlati viszonyok átviteli tulajdonságaikat és megbízhatóságukat erősen befolyásolják. Fenntartási munkaigényük, különösen a rövid (2-8 év) élettartamú acélhuzal esetén, lényegesen nagyobb, mint a kábeleké.