Richter Gedeon a 19. században megteremtette a modern hazai gyógyszeripart.

1872. szeptember 23-án született Ecséden. 1873-ban szülei meghaltak, ezért árvaként nevelkedett Gyöngyösön. Középiskolai tanulmányait itt végezte, majd a Budapesti Tudományegyetemen tanult, ahol 1895-ben kapta meg a gyógyszerész oklevelét kitűnő minősítéssel.
1897-ben külföldre utazott, ahol több európai nagyvárosban – főként német, olasz, angol és francia – tanulmányozta a nagyipari gyógyszergyártás módszereit. Itt találkozott először és figyelt fel a hormonkutatásra, illetve az organo-, és kemoterápiás kezelésekre.
1901-ben tért haza. Ekkor saját patikát nyitott az Üllői út és a Márton utca sarkán, a – ma is meglévő – Sashoz címzett patikát. Itt gyógyszervegyészeti laboratóriumot rendezett be, és organoterápiás gyógyszereket állított elő. Ez nemzetközileg is újító tevékenység volt, első készítményét – a Tonogen suprarenalét, ami vérnyomást növelő mellékvesekéreg-hormon kivonata – még ma is használják a gyógyászatban. Ebben az évben még két másik belső elválasztású hormont tartalmazó szert is előállított.
Nagyon megnőtt az igény a készítményei iránt, hogy a Sas-patika gyógyszervegyészeti üzeme ezt már nem tudta kielégíteni. Ezért 1907-ben megnyitotta az első magyarországi gyógyszergyárat Kőbányán, itt vezérigazgatói tisztséget töltött be. 1912-ben volt a gyár első nagy sikere, akkor szabadalmaztatták a Kalmopyrint.
Az első világháború kitörésekor már 24 gyógyszerszabadalommal büszkélkedhetett. A második világháború elején pedig 10 leányvállalata és 5 földrészre kiterjedő képviseleti hálózata volt. 1942-ben azonban a zsidótörvények miatt megfosztották a vezérigazgatói tisztségétől, és a gyárból is kitiltották. Innentől kezdve illegálisan, bizalmas barátain keresztül irányította vállalatát. 1944 őszén a gyár tevékenysége megbénult, menekülhetett volna, de nem akarta elhagyni a céget.
1944 decemberében sok sorstársával együtt Richter Gedeont a Dunába lőtték a nyilasok.
A háború után a cég újjáépült, és Kőbányai Gyógyszergyár néven működött. Richter Gedeon születésének 100. évfordulóján – 1972-ben – Richter-emlékérmet alapítottak, és a volt Üllői úti Sas gyógyszertár emléktáblával jelölték meg.
Ő volt a hazai gyógyszeripar megteremtője. Elsők között ismerte fel, hogy a gyógyszerkészítés ideje lejárt, és a nagyüzemi gyógyszergyártásnak van jövője.