Már 642 szócikk közül válogathatsz.

Az Energiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes energetikai tudástár. Legyél Te is az Energiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Stephen Gray angol csillagász, fizikus.


Életéről és körülményeiről nagyon keveset tudunk.
1666 decemberében született az angliai Canterburyben, s néhány iskolai év után édesapja textilfestő műhelyében kezdett dolgozni. Élénken érdeklődött a természettudományok, különösen a csillagászat iránt. Gray saját maga csiszolt lencséket, készített távcsövet, és csillagászati megfigyelései által egyre nagyobb hírnévre tett szert. Később segédkezett Jean T. Desaguliers francia fizikus mellett, és figyelme mindinkább a dörzselektromosság felé fordult, majd ő végezte az első kísérleteket az elektromosság vezetésével kapcsolatban.


Eleinte azt vizsgálta, hogy a fémek dörzsölés hatására nem válnak-e elektromossá, később pedig egy megdörzsölt üvegrúd mindkét végét parafával dugta be azt figyelve, hogy az üvegrúd megtartja-e elektromos állapotát. Ha a bedugaszolt csővéget pelyhekhez közelítette, azok a dugóhoz repültek, tehát a dugó átvette a csőből az elektromosság egy részét. Ugyanezt a kísérletet elvégezte fenyőfapálcára rögzített elefántcsont golyóval is és ugyanerre az eredményre jutott. Gray így fedezte fel, hogy az elektromosság vezethető.


Ezek után pedig már az érdekelte, hogy nagy távolságokra is vezethető-e az elektromosság. Újabb kísérleteiben fémhuzalokat alkalmazott és megfigyelte, hogy azok is vezetik az elektromos áramot. 1729 júniusában kísérleteinek eredményeképpen sikerült az első „távvezetéket” elkészítenie: 215 méterre vezette el az áramot, és felosztotta az anyagokat „elektromos” és „nem elektromos” anyagokra. Ebből azután [Charles François de Cisternay Du Fay]? francia fizikus jutott arra a következtetésre, hogy kétféle: pozitív és negatív elektromosság létezik.

Gray 1731-ben és 1732-ben munkásságának elismeréseképpen Copley-érmet kapott, ami a Royal Society (Királyi Tanács) mindmáig legmagasabb kitüntetése. 1732-ben a Tanács tagjai közé választotta.

 

Stephen Gray 1736. február 7-én hunyt el Londonban.

 


A szócikkhez társított címkék:
feltaláló , tudós
Hirdetés




Médiapédia Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Szépségpédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia gazdasági, pénzügyi tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár mindent a borokról szépség, divat, smink