Alapvetően fontos a termosztát kiválasztásánál a villamos feszültség. A szoba termosztátokat 12 V, 24 V és 230 V feszültségre gyártják, és az eltérő feszültségek egy-egy márkán belül külsőleg semmiben sem különböznek egymástól, viszont a rajtuk lévő felirat elárulja, hogy milyen feszültségre készültek.
230 V feszültséggel működött a régebbi, főleg hazai gyártású készülékek elektromos vezérlése, de a mai, korszerű készülékek érintésvédelmi okokból szinte kivétel nélkül 24 V feszültségűek. Tehát mielőtt termosztátot vásárolunk mindenképpen meg kell nézni a fűtőkészülék leírásában, hogy milyen feszültségű termosztát való hozzá.
Az épületben vagy a lakásban a szobatermosztát elhelyezésére szolgáló helyiséget „referencia-helyiségnek” nevezzük. A termosztát ugyanis innen ad jelzést az épületben uralkodó hőmérsékleti állapotról a fűtőkészüléknek, de csak az adott helyiség, azon belül is csak egy pont, a szobatermosztát helye alapján. Ennek a helynek a kiválasztására figyelnünk kell, ugyanis ha rossz, akkor nem valós jelzést ad a fűtőkészüléknek.
Ahhoz, hogy a fűtés jól működjön, érdemes a szobatermosztátot olyan északi, északkeleti vagy északnyugati tájolású helyiségben elhelyezni, ahol nincsen jelentős belső hőforrás.
Hőtechnikai szempontból ez lehet a lakás legkedvezőtlenebb helyisége. Ha a fűtőkészülék működését innen vezéreljük, akkor az előállított fűtővíz-hőmérséklet a kedvezőbb adottságú helyiségek fűtéséhez biztosan legalább elegendő vagy túl meleg lesz. Azért persze ez sem egészen biztos, hogy így van. Mert hiába helyezzük a szobatermosztátot északi fekvésű helyiségbe, ha például hibás méretezés (vagy egyáltalán nem méretezett, hasraütéssel kiválasztott radiátornagyság) miatt ott kétszer akkora radiátor van, mint kellene. Biztos, hogy ekkor ez a helyiség gyorsabban melegszik, mint a többi, emiatt a szobatermosztát a fűtőkészüléket már azelőtt leállítja, mielőtt a többi helyiség felmelegedne.
Mindenképpen célszerű központi-fűtéstervet készíttetni, és a szoba termosztát helyét velük kijelöltetni.