Már 642 szócikk közül válogathatsz.

Az Energiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes energetikai tudástár. Legyél Te is az Energiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Thomas Alva Edison amerikai feltaláló, elektrotechnikus, üzletember.

 



 

(Forrás: Wikipedia)



 
Minden idők egyik legtermékenyebb és legismertebb feltalálója 1847. február 11-én született az Egyesült Államok Ohio államának Milan városában, egy szegény család legkisebb, hetedik gyermekeként. Iskolába csak öt évig, akkor is rendszertelenül járt, ugyanis untatta a tanulás, és hallászavara miatt nem mindig értette, hogy mit mond a tanár. Írni és olvasni otthon tanult meg, majd később autodidakta módon képezte magát, s 10 évesen már laboratóriumot rendezett be házuk alagsorában. 12 évesen már a vasúton dolgozott, saját maga által írt, szerkesztett és nyomtatott újságot, valamint ételt árult az utasoknak. Bevételét könyvekre és vegyszerekre költötte.

Több mint ezer szabadalom fűződik Edison nevéhez, s volt olyan időszak az életében, amikor átlag 5 naponta bejelentett egy találmányt.

Tehetséges és ambiciózus tudósokkal dolgozott együtt (többek között Puskás Tivadarral és Nikola Teslaval), de nehezen tűrte meg maga mellett a túl tehetségeseket.
 
Híres laboratóriumát 1876-ban állította fel két munkatársával, s szénpormikrofonjával megnövelte a Bell által feltalált telefon hatótávolságát.
 
A hengeres fonográfot 1878-ban szabadalmaztatta, a következő évben pedig feltalálta a szénszálas izzólámpát.
 
1882-ben a világ első villanytelepét nyitotta meg New York-ban, majd 1889-ben mozgóképvetítőt szerkesztett, és tökéletesítette a lúgos nikkel-vas (NiFe) akkumulátort.
 
Thomas Edison volt a legismertebb amerikai, szerény számítások szerint találmányai 25 milliárd dollárt hoztak az emberiségnek. Az USA-ban születésnapján (február 11.) ünneplik a Nemzeti Feltalálók Napját.

1931. október 18-án hunyt el West Orange-ben (New Jersey, USA).
 
 


A szócikkhez társított címkék:
feltaláló , tudós
Hirdetés




Médiapédia Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Szépségpédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia gazdasági, pénzügyi tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár mindent a borokról szépség, divat, smink