Heinrich Rudolf Hertz (1857. február 22., Hamburg – 1894. január 1., Bonn)
német fizikus
Heinrich polgári családból származott. Építészmérnöknek készült, először a drezdai műegyetemen, majd a müncheni egyetemen tanult tovább.
1878-ban már Helmoltz asszisztenseként dolgozott Berlinben. Ebben az évben fordult a természettudományok felé.
1879-ben pályadíjat nyert az egyetemen egy filozófiai fakultáción.
1880-ban magna cum laude doktorált, doktori dolgozatát is ekkor írta az „elektromágneses indukció forgó testekben”címmel.
1882-ben megfigyelte, hogy a katódsugarak képesek a vékony fémfólián is áthatolni.
1886-ban kinevezték a karlsruhei műszaki egyetem professzorának.
1887-ben kimutatta az elektromágneses hullámok létét és azt, hogy a fényhullámokkal megegyezően viselkednek. Ebben az évben fogalmazta meg a fényelektromos hatást is.
1890-ben megjelent „A nyugvó testek elektrodinamikájának alapegyenleteiről” című üdítő könyve. Ezzel fogadtatta el Európában Maxwell elméletét.
Heinrich adott le, és fogott fel elsőként rádióhullámokat, megmérte az [elektromágneses hullám]?oknak a hullámhosszát és sebességét, és kimutatta, hogy rezgésük, visszaverődésük és törési képességük megegyezik a fény és hőhulláméval.
Munkásságával ő fektette le a rádiózás, televíziós, a radar és a mikrohullámú sütő alapjait.