Már 642 szócikk közül válogathatsz.

Az Energiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes energetikai tudástár. Legyél Te is az Energiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés



A vízturbina egy olyan forgó erőgép, amely a mozgó folyadék energiáját a járókerék forgatásával mechanikai munkává alakítja át.


Története


A 19. században fejlesztették ki, és akkor kezdték alkalmazni széles körben ipari energiaforrásként, elsősorban elektromos energia fejlesztésére. Az előnyük az, hogy tiszta és megújuló energiát használnak fel.


A kezdeti időkben korlátozott volt a víz energiájának a hasznosítása, ugyanis azt csak helyben tudták felhasználni. Nagy lendületet adott a villamos energia termelésének a lehetősége, mivel ez biztosította az energia nagyobb távolságra való szállítását. A feltaláló Benoit Fourneyron, francia mérnök volt. Ő egy sokkal hatékonyabb vízkereket használt, és ezzel az első sikeres vízturbinát biztosította. Azonban több újítást is tartalmazott ez a turbina. Az egyik legfontosabb, hogy a vízbe merülő turbina vezetőlapátokkal rendelkezett, és így a vizet pontosan a lapátokra irányította. Ezzel pedig biztosította a víz egyenletes elosztását, amely megnövelte a hatékonyságot. St. Blasien-ben alkalmazták az első ilyen turbinát.


Ezt követően újabb és újabb fejlődések, fejlesztések következtek. Például a magyar Bánki Donát által kifejlesztett, és róla elnevezett Bánki-turbina. További típusok még: Francis-, Pelton-, Kaplan-turbinák.


A turbina szót Claude Bourdin francia mérnök vezette be a 19. század elején (egy latin igéből, az „örvénylés” vagy „örvény” szóból ered). 


Működése


Az áramló víz a turbina járókerekeinek lapátjaira irányul, ez által erőt gyakorol a lapátokra. Mivel így a járókerék forog, az erő egy út mentén hat, tehát egy út mentén ható erő munkát végez. Ily módon a vízáram energiát ad a turbinának.


Két nagy csoportja van a turbináknak: a reakciós-, és a szabadsugár-turbinák.
A vízturbinák alakja a működtető vízoszlop nyomásától függ.


Felhasználása


A legnagyobb vízenergia felhasználók a világon Svájc, Olaszország, Norvégia, Svédország és Finnország. Majd az utóbbi évtizedekben Oroszország, Németország, USA és Dél-Amerikában, Brazíliában, valamint Afrikában is létesítettek hatalmas erőműveket. A világ legnagyobb vízienergia-készletével Afrika rendelkezik.
 


Hirdetés




Médiapédia Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Szépségpédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia gazdasági, pénzügyi tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár mindent a borokról szépség, divat, smink