A fosszilis energiahordozók a nem megújuló energiaforrások körébe tartoznak. Fosszilis tüzelőanyagok alatt a bányászott szenet, ként és a szénhidrogéneket – kőolajat vagy földgázt – értjük, amelyek lebomlott növények és állatok maradványai.
Sajnos, azokat a készleteket, amelyek több százmillió év alatt halmozódtak fel, az emberiség néhány száz év alatt felemészti. A kőszenet ipari méretekben kb. 400 éve, a kőolajat kb. 100 éve használják. Számítások szerint a kőszénkészletek még néhány száz évig, a kőolajkészletek pedig mindössze 30-60 évig biztosíthatják még a világ energiaszükségletét. Ezt követően a nukleáris energia és/vagy a megújuló energiaforrások (szél-, víz-, napenergia) használata kerül előtérbe.
A fosszilis tüzelőanyagok általában nagyszámú különböző [szén-hidrogén]? (esetenként kéntartalmú) vegyületből épülnek fel. Az ásványi-szénhez és a tüzelőolajhoz viszonyítva viszonylag kisszámú szén-hidrogén vegyületből áll a földgáz, mely rendszerint mintegy 90% metán mellett csökkenő mennyiségben magasabb szénatom számú homológokat (etán, propán-bután, pentán) és inert gázt (N2 és/vagy CO2) esetleg H2S-t vagy egyéb kéntartalmú vegyületet tartalmaz.
A földgáz égése során annak szén (C), hidrogén (H) és kén (S) tartalma egyesül a levegő oxigénjével és elsősorban gáz halmazállapotú égéstermékek (vízgőz, szén-dioxid, szén-monoxid, kén-dioxid) keletkeznek. Egyes ilyen anyagok, - mint a szén-dioxid, hőfogó gázok – a légkörbe jutva sugárzási kényszerrel erősítik az üvegházhatást, ami globális felmelegedéshez, erősebb viharokhoz, és a szélsőséges időjárás miatt növekvő költségekhez vezet. Más szennyezők, - mint a kén-dioxid - jelen vannak a savas esőkben. Kitermelésük és szállításuk termőképtelen, szennyezéssel átitatott területeket hagy maga után.