A maghasadás során egy atommag két vagy több, közel ugyanakkora más magra bomlik szét. 1938-ban fedezte fel Otto Hahn, Fritz Strassmann (német), és Lise Meitner (osztrák). Otto Hahn 1944-ben kémiai Nobel-díjat is kapott érte.
A maghasadás önmagától is végbemehet (spontán maghasadás), és előidézheti az atommagba becsapódó részecske is. A folyamat során jelentkezhet gamma-, illetve neutronsugárzás is. Ezt többek közt az atomerőművekben használják ki, ahol szabályozott láncreakcióként megy végbe a maghasadás. Ezt az energiát használták ki a II. világháborúban.
Kötési energia jellemzi az atommagban az összetartó képességet, ezt az energiát a tömegdefektusból számíthatjuk ki. Tehát ez az energia, amivel kevesebb a kész mag, mint a [nukleon]?ok egyenkénti tömegeinek az összege, vagyis ennyi energiat kell közölni a maggal, hogy szétszedhessük nukleonokra. Az egy nukleonra jutó kötési energiát fajlagos kötési energiának nevezzük. A legnagyobb fajlagos energiával rendelkező elem a legstabilabb is. (ez a vas). Az energiaminimumra való törekvés értelmében az elemnek célszerű a legmagasabb fajlagos kötési energiát elérnie. Ezt kétféleképp teheti meg: hasad, vagy fúzionál (magfúzió).