Michael Faraday angol kémikus és kísérleti fizikus, az elektrotechnika nagy alakja.
1791. szeptember 22-én született Newington Butts-ban. Apja kovácsmester volt, azonban Faraday gyenge fizikuma miatt ezt nem folytatta. 13 évesen beállt egyik rokonukhoz, könyvkötőmester inasnak. Itt a munka mellett sokat tanulhatott a kötésre váró könyvekből, és ezek hatására készítette el első önálló kísérleteit. Az Angol Királyi Tudományos Társaság volt a fő megrendelő a könyvkötéseknél. 22 éves koráig dolgozott könyvkötőként, amikor a Társaság akkori elnöke felfigyelt rá, mert Faraday benne felejtette a jegyzeteit az egyik könyvben, ez által fény derült tudományos érdeklődésére.
Így H. Davy nagynevű angol kémikus maga mellé vette, Faraday pedig lelkesedéssel segédkezett mestere kísérleteinél.
Faraday sokáig foglalkozott a gázok cseppfolyósításának vizsgálatával, és 1825-ben fedezte fel a benzolt. Ez után az elektrotechnikával foglalkozott. 1831-ben egy következetesen végrehajtott kísérletsorozat eredményeképp ismerte fel az elektromágneses indukciót.
Máig az elektrotechnikai kutatások egyik legnagyobb egyéniségének tartják. Az ő nevéhez fűződik a villamos és mágneses, valamint a mágneses erőtér erővonalakkal való leírása, illetve lefektette az elektrolízis alaptörvényeit is. Az indukció gyakorlati alkalmazásával lehetővé vált a [dinamó]?k, a generátorok, transzformátorok stb. kialakítását.
1827-ben a londoni Royal Institution kémia tanára lett, 1824-ben a Royal Society, majd 1844-ben pedig a párizsi akadémia tagja lett.
1867. augusztus 25-én hunyt el Hampton Courtban.
Faraday törvényei:
I. Az elektrolízis során az elektródfolyamatban képződő anyag tömege arányos az elektrolizáló áram erősségének és az időnek a szorzatával, vagyis az áthaladt elektromos töltésmennyiséggel.
II. II. Az elektrolizáló cellán áthaladt töltés és az elektródreakcióban résztvevő elektronok anyagmennyisége arányos egymással. E kettő hányadosa a Faraday-állandóval egyenlő, értéke 9, 65×10000 C/ mol.
Megjelent továbbá egy könyve, amely magyarul is olvasható: Miről beszél a gyertya lángja? címmel.