Már 642 szócikk közül válogathatsz.

Az Energiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes energetikai tudástár. Legyél Te is az Energiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


 Zemplén Géza kémikus, a Magyar Kémikusok Egyesületének tiszteletbeli elnöke.

 

 Zemplén Géza

 

1883. október 26-án született Trencsénben. Mivel édesapja a Postánál volt állami hivatalnok, ezért sokat költöztek. Elemi- és középiskolai tanulmányait Fiumében végezte. Emiatt korán megismerkedett a többnyelvű környezettel. Kitűnő érettségivel és három idegen nyelv magabiztos ismeretével könnyen felvették az Eötvös Kollégiumba, Budapestre. Ennek révén elvégezte a budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi karát. 1904-ben, egyéves kötelező gyakorló tanári működését Than Károly mellett töltötte a Markó utcai, V. kerületi Állami Főreáliskolában. 1905-ben a Bányászati és Erdészeti Főiskola vegytan tanszékén volt tanársegéd Selmecbányán, majd ugyanitt 1906-ban adjunktussá nevezték ki.  
 
1907-ben állami kiküldetéssel tanulmányútra küldték Berlinbe. Itt Emil Fischernél dolgozott, aki a szerves kémia nagymestere volt. Fischerrel közösen publikált eredményeinek híre itthon is elterjedt. 1910-ben tért haza, a budapesti Tudományegyetem 1912-ben magántanárrá habilitálta. 
 
1913-ban a József Műegyetem pályázatot hirdetett a szerves kémia tanszékére, itt ki is nevezték egyetemi tanárrá, és ezt a tisztséget több mint 40 éven át töltötte be.
 
Nagyon lelkes volt munkája iránt még a háborúban is, annak ellenére, hogy nem tudott megfelelő eszközökhöz jutni kutatásaihoz. A világégés aztán Zemplént gyakorlati feladatok megoldására késztette: háború követelte anyagokat kellett előállítania és pótolnia. 
 
1915-ben a Chinoin gyár kémiai tanácsadója lett. Ekkor a gyár gondoskodott a kutatásaihoz szükséges anyagokról. A háborúban tett munkálataiért a hadügyi kormányzat Zemplént „népfelkeltő mérnöki-alezredes” címmel jutalmazta. Az ipari problémák mellet folytatta szénhidrátkémiai-kutatásait. Ekkor fedezte fel híres módszerét, az acetilezett cukrok Na-metilátos elszappanosítását. A Zemplén-féle dezacetilezés lényege, hogy metanolos közegben katalitikus mennyiségű nátrium-metilát jelenlétében az acetilcsoportok metil-acetát formájában távolíthatók el, és így még az érzékeny cukrok is intaktak maradnak. Az oligoszaccharidoknál is alkalmazható Zemplén-féle cukorlebontás lényege, hogy az aldehidcsoportot oximmá, majd ezt acetilezett nitrillé alakítják, a képződő anyagot pedig metanolos nátrium-metiláttal kezelik. Ugyancsak fontos felfedezése volt a glikozidok szintézise higany-acetátos módszerrel.   
 
A Chinoin gyárral való kapcsolata során a gyógyszeriparban is maradandót alkotott. Eredeti gyógyszerkutatásnak számított, hogy számos új barbitursav-származék mellett új hidantoin-származékokat is szintetizált.
 
Munkája elismeréseként számos díjjal jutalmazták:
 
1923-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd
1927-ben rendes tagjává választották,
1928-ban megkapta a Magyar Tudományos Akadémia Nagydíját, 
1932-ben a Hunyadi Mátyás emlékére alapított Corvin koszorúval tüntették ki.
 
A 30-as, 40-es években termékeny korszakát élte. Megoldotta számos vegyület szerkezetfelderítését, majd szintézisét. Emiatt a vizsgálatok miatt fordult figyelme a növényekben előforduló hatóanyagok izolálására és ipari hasznosítására.
1940-ben, tudományos munkájának elismeréseként a Német Kémikusok Egyesülete meghívta Berlinbe, egy előadás megtartására. Kutatásait a II. világháború alatt is folytatta. 
 
1946-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjának. 1947-ben elfogadta a washingtoni Georgetown Egyetem vendégprofesszori meghívását, és egy évet eltöltött itt kutatómunkával. 
1948-ban a legelsők között kapta meg a Kossuth-díj arany fokozatát, és tagja lett a Tudományos Tanács öttagú elnökségének. 
 
Több mint 200 közlemény és egy nagy terjedelmű kézikönyv megírásával is foglalkozott. 
Zemplén Géza 1956. július 24-én rákban hunyt el Budapesten.  
 


A szócikkhez társított címkék:
kémikus , Zemplén Géza
Hirdetés




Médiapédia Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Szépségpédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia gazdasági, pénzügyi tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár mindent a borokról szépség, divat, smink