Már 641 szócikk közül válogathatsz.

Az Energiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes energetikai tudástár. Legyél Te is az Energiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Dinamónak nevezzük azokat a forgó átalakítókat, amelyek mechanikai energiából egyenáramú villamos energiát állítanak elő.
 

Működése: 
A mozgási indukciót hasznosítja feszültség létesítésére, mert az erős mágneses térben mozgatott villamos vezetőben az erővonalmetszés hatására feszültség jön létre. A keletkező feszültség nagyságát állandó mágneses térerősségnél és távolságnál a mozgás sebessége határozza meg.

Ha mágneses térben vezetőt mozgatunk (forgatunk) az erővonalmetszés hatására a vezetőben feszültség indukálódik.

 

A dinamóelv:

Minden korábban mágnes hatás alá került vastestben valamekkora visszamaradó (remanens) mágneses tér van jelen. Ha ebben a gyenge mágneses térben egy vezetőt mozgatunk, és a vezetőben létrejövő áramot a vastest körüli tekercsbe visszavezetjük, növelni tudjuk a vastestben az erővonalak számát. A sűrűbb erővonalak között mozgatott vezetőben már több áram folyik, ami aztán ismét a vastest erővonalainak a számát növeli. Az öngerjesztés addig növekedhet, amíg a vastest mágnesesen telítetté nem válik; vagy addig, amíg a visszavezetett gerjesztőáramot nem korlátozzák valamilyen szabályzóval.

 
Az egyszerű öngerjesztő dinamóban egy tekercset és egy mágnesezett fémkorongot alkalmaznak. Amint a korong pörögni kezd, elektronáramlás indul meg a tekercsen keresztül.

 

A felgyorsult technikai fejlődés hatására az 1850-es években a figyelem mindinkább a generátorok felé fordult. Akkorra már sikerült a mágnes-elektromos gépek teljesítményét 1 kW körüli értékre növelni. Ez akkor még nem a működési elv tökéletesítésével történt, hanem elsősorban a technikai eszközök méretének megnövelésével. A kísérletek során patkómágnesek egész tucatjait építették a mágneses pólusba, aminek hatására a gép tömege elérte a 2-3000 kg-ot is. Akkora már felismerték, hogy az elektromágnes sokkal erősebb mágneses térrel rendelkezik, mint a patkómágnes, de még nem tudták, hogyan táplálják folyamatosan az elektromágnest. A magyar [Jedlik Ányos]? volt az első, aki felismerte, hogy a generátor saját energiájával is képes működését létrehozni és fenntartani. Kísérletében ezt úgy alkalmazta, hogy az addig használt állandó mágnesek helyett, egymással szembe helyezett két elektromágnest, melyek mágneses mezőt keltettek a forgórész körül, s amikor a tekercs egyik oldala elhaladt az északi pólus előtt, metszette az erővonalakat, és áram indukálódott benne. Amikor a keret továbbfordult, az áram is elenyészett, de a déli pólus elé érve feltámadt, s már ellentétes irányba folyt. A keret csatlakozott a kommutátorhoz, így a külső áramkörben mindig egy irányban folyt az áram.
 

A két szénkefe egyenáramot vesz le a kommutátorról.

 

Az állórész és a forgórész jól mágnesezhető lágyvas lemezekből készülnek.  

 

Bár a dinamóelvet Jedlik Ányos fedezte fel 1861-ben, azonban a tőle függetlenül kutató német Ernst Werner von Siemens szabadalmaztatta elsőként 1866-ban. Vele szinte azonos időben 1867-ben Charles Wheatstone szintén nyilvánosságra hozott egy dinamóelvet, de ő ‎párhuzamos kapcsolást javasolt.‎ A dinamókat a fajlagosan nagy súly, a kommutátor és a kefék alacsony élettartama, valamint a generátorokhoz képest kisebb teljesítmény és hatásfok jóformán kiszorította a használatból.


A generátor által előállított váltakozó feszültséget már a készülékben egyenirányítják és így hasznosítható. Ennek ellenére azokat az öngerjesztésű generátorokat, amelyek egyenáramot szolgáltatnak, továbbra is dinamónak nevezik.
 


A szócikkhez társított címkék:
elektromosság , készülék




Médiapédia Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Pókerpédia
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia gazdasági és pénzügyi tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár borkulturális tudástár pókerenciklopédia